2015. április 22., szerda

Németország, Goslar, SzG3


Miután egy igen érdekes és látványos hely (e miatt kb. 300 fotót készítettem itt) valószínűleg egy hosszabb beszámolóra lesz szükségem, elsősorban a fotók sokasága miatt. Az összes fotó azonban megtekinthető itt (Fotóalbum)!
Ha a város teljes nevét nézzük - Goslar Alte Kaiserstadt - akkor mindjárt világossá válik, hogy miért ezzel e hellyel kezdem a beszámolót. Az egyik rögtön a nevéből adódik: Goslar Régi Császárváros. Nyilván, a közbeszédben csak a rövid - Goslar - elnevezést használják, de a teljes neve rámutat a régi időkben betöltött igen fontos szerepére.
Ez az épület a legrégebbi és legteljesebb állapotú császári épület Németországban. Eredete igen régre nyúlik vissza, az első császári palota 1005 és 1015 között épült. Annyira kedvelték a német (- római) császárok, hogy 150 évig ez volt a fő tartózkodási helyük. A Császári terem volt a kora legnagyobb méretű terme. 1253-ban volt itt utoljára német császár, majd az egész épületegyüttes romlásnak indult. 1871-ben, a német újraegyesítés után felmerült a császári palota restaurálásának lehetősége, majd miután beleillett a germán szellemi irányzatba, meg is valósították (lásd pld. még: Walhalla). A belsejében olyan, igen hatalmas freskókat festettek, ezek a történelmi tárgyú festmények a német szellemiséget szimbolizálják. Tehát a belső kialakítás, a falakat leszámítva, replica, ill. teljesen új alkotás. Ugyanez vonatkozik a palota előtt található két bronz oroszlánra és a két lovasszoborra is (I. (Barbarossa) Frigyes és I. Vilmos).
Most térjünk át a másik okra, amiért ezt a helyet vettem elsőnek (a parkolás). A belváros területe viszonylag nagy, bár néhol lehet benne parkolni, az osztrákokra és a németekre jellemző megállni tilos tábla erdő az igen sok német nyelvű kiegészítővel viszonylag bizonytalanná teszi azt, hogy ahol szeretnék, ott tényleg lehet is parkolni. Fizetni viszont ott is kell, akkor meg miért ne parkoljunk olyan helyen, ahol biztosak lehetünk benne: még a precíz német rendőr sem tud megbüntetni. Ilyen hely a palota előtti parkoló.Ide viszonylag könnyű eljutni. Valószínűleg a Breitestor nevű kapu felől jövünk (itt 2 kör alakú bástya található), itt balra kell fordulni és a második lámpáig - kb. 1 km - elmenni. Itt már jelzik a parkolókat. A lámpánál jobbra kell fordulni és kb. 200 m után már ott is vagyunk a parkolónál. Ez a hely többek között azért is jó, mivel innen 2 utcasarok a város közepe, a Piactér (a Belváros).
A képek azért ilyen viszonylag narancssárgás színűek, mivel közvetlenül a napkelte után készültek.

a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz, a várkápolna
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz, lovaskocsi a parkolóban
 a Kaiserpfalz
 a Kaiserpfalz
a Kaiserpfalz
- a Belváros:



Goslar a Harz hegység északi lábánál fekszik. Amikor a '70-es - '80-as években erre jártam (ez alatt a Harz hegység keleti, NDK-s oldalát kell érteni), soha nem gondoltam, hogy egyszer még elvetődök erre a vidékre. Goslarnak az volt a szerencséje, hogy kb. 15 kn-el a nyugati oldalra esett, így az NSZK része lett. A keleti oldalon láttam Quedlinburgot, Wernigerodét és Thalét. Ezek már akkor is nagyon tetszettek, különös tekintettel az ún. favázas (németül Fachwerkhaus) építési módra. Nekem ez jelenti az igazán német építészeti stílust. A goslariak részére az is egy érdekes dolog lehetett, hogy hirtelen egy határ menti városból majdnem az ország közepe lett. Ezekből a favázas házakból közel 1800 található meg itt, ilyen tekintetben egész Németországban itt található az legtöbb egy helyen ebből a típusból. Pedig elég sok alkalom lett volna arra, hogy ezek eltűnjenek.
Magát a várost még 1000 előtt alapították. Mint azt a császári palotánál írtam, a városra az ezüstbányái miatt korán szemet vetettek a császárok, sokáig itt is volt az udvartartásuk (lásd: Kaiserpfalz). Jöttek mentek errefelé a seregek, köztük a svédek, Napóleon is járt erre, a várost csatolták ide, csatolták oda, a II. világháborúban pedig Wehrmacht egyik fontos helyőrsége volt itt, de itt volt az SS egyik tiszti iskolája is. A bombázásokat szerencsésen megúszták, majd az angol megszállási zónába kerülve később az NSZK része lett. Manapság mint az egyik legszebb német város, turisztikai célpont.
Akkor lássuk a várost. Ha a Kaiserpfalznál (a Császári palota) végeztünk, akkor innen igen könnyen bejuthatunk a város közepét jelentő Piactérre (Marktplatz). Ehhez a Hoher weg-en kell két sarkot befelé menni a városba és a Piactemplomhoz jutunk ki. Itt jobbra fordulva jutunk ki a tényleges Piactérre. Itt található a Régi városháza, a Kaiserworth nevű szálloda, amely korábban a céhek háza volt. A tér közepén egy kis kút, aminek a tetején a híres goslari sas egy másolata található. Ettől kezdve már tényleg csak az érdeklődés és az idő függvénye, hogy mit nézünk meg a városból, hivatkozva a korábban közölt adatra, hogy kb. 1800 favázas ház található a városban. Ráadásul egy patak is átfut rajta, mellette igen festői részek alakultak ki. A városban több, igen szép és nagy templom is található. Az is érdekes, hogy a favázas házak egy jó része fekete palával van borítva (a tetők egy jó része is), ebből igen sok van a környéken. A tetőkön alkalmazva igen szép tetőzeteket alakítottak ki, nagyon értettek hozzá. 
Itt ismét megemlítem a Goslar-ról készült fotóalbumot, itt lehet megtekinteni az össze goslari képet.



 a Kaiserworth



 a régi Városháza

 a goslari sas (másolat)
harangjáték


 az Abzucht partján
az Abzucht partján
 a Belváros térképe




a Marktkirche
a Neuwerkkirche

- a Breites tor és környéke:


Egy korábban már írtam arról, hogy Goslar "teljes" neve: Goslar, a régi császári város. Ez a kor többek között megjelenik a birodalmi építészetben is, ami azért - mondjuk ki - egy kissé nehézkes hatású, kinézetű valami (lásd pld. a Kaiserpfalz épülete). A közép korban az egész város körbe volt kerítve városfallal és kapukkal (kaputornyokkal). Érdekes ez a Breites tor név is (én a torony oldalán található nevet használom, talán Ők jobban tudják, mint mások, sok helyen ugyanis csak Breite tor néven szerepel), ugyanis ez a Széles kapu. Ez kellett egyrést a miatt, hogy egy jó nagy kaput tehessenek bele (nagy szekér is átfér rajta), valamint a masszív torony jó védettsége is biztosít. Az egész városban itt látható a legjobban a hatalmas véd rendszer a maga komplexitásában. Fontos volt a gondos védelem, mivel egy ilyen gazdag város szinte vonzotta a fosztogatókat. A kiépített kapurendszer jól védhető volt. Maga a kapu 1443-ban épült. Természetesen itt található a laktanya épülete is, ha szembe nézünk a kapuval, akkor balra. Ez a Werderhof (jelenleg restaurálják). Az egészen látszik a birodalmi építkezés színe java, a tömör terméskőből való építkezés. A városfalon kívül megtalálható az árokrendszer is, de csak ezen a részen látható teljes valóságában. Az É-i oldalon vonat fut és autóút is van, a déli oldalon viszont végig lehet sétálni mellette. Itt fogjuk folytatni.

 a Breitestor
 a Breitestor
 Werderhof
a Breitestor
a Breitestor
 a városkapu
 a Breitestor és a Werderhof
 Werderhof
 Werderhof
 Werderhof
 Werderhof
Werderhof

A Breitestor-tól a Zwingerig, séta a városfal mentén:



Goslari jelenlétünk méltó befejezése egy séta a városfal mellett. Ha végeztünk a Breites tor megtekintésével akkor, ha szemben állunk a kapuval, induljunk el balra. Itt egy keskeny ösvényen átvághatunk a várfal alatti árok mellett, vagy kimegyünk a főútra és ott megyünk vagy 100 m-t és akkor térünk vissza a ligetes részre. Ha az előbbit választjuk, akkor elhaladunk néhány, valószínűleg áradásból visszamaradt kis tó mellett. Ettől kezdve a patak partján tudunk sétálni. Ez az Abzucht nevű patak, aminek az az egyik érdekessége, hogy részben a városon folyik keresztül, itt igen kellemes patakparti részek találhatóak, majd a várfal alatt kikanyarodva folytatja az útját ezen a ligetes részen. Miután még a fákon nem volt lomb, viszonylag jó képeket lehetett készíteni. Az egész város és ez a park is tele volt frissen nyílt crocusokkal (később, áprilisban a nárciszok nyíltak egész Németországban). Hatalmas tere van a viszonylag vad virágoknak Németországban, nem szedik le, nem tépik le ezeket, mindenki csak gyönyörködik bennük. Valószínűleg eredetileg telepítették ezeket, de mára már annyira elvadultak és elszaporodtak, hogy teljesen természetes hatásuk van. Ahol a patak elhagyja a várost, felette több tó is található, szépen kialakított parkos résszel, padokkal. Még tovább sétálva eljutunk a Zwingerig (nem csak Drezdában található Zwinger). Ez ugyanúgy állattartás, bemutatás céljából készült, mint a drezdai kollégája. Miután ez az oldala a városnak különösen ki volt téve a támadásoknak, kellett ide egy hatásos ágyú torony. Ez a Festungsturm. Ennek is van egy érdekessége, hogy nincs fizikailag összekapcsolva a városfallal, egyedülálló építmény (több értelemben is). Ezt a típus nevezik barbakánnak, ilyen Barbakán található Krakkóban is. Lám, hogy érnek össze az információk: Zwinger: Drezda - Goslar, Barbakán: Krakkó - Goslar, Virágsziget (Blumeninsel): Mainau - Kassel. A toronyban jelenleg múzeum működik. Ha az utolsó tavat is elhagyjuk - itt van a park vége - akkor az ott található utcán jobbra fordulva eljuthatunk a Kaiserpfalz (a császári palota) parkolójáig. Vagyis a körsétánk itt zárulhat (ha ebben a parkolóban hagytuk a kocsinkat).

a kis tavas rész
crocusok
crocusok
 az Abzucht patak
 az Abzucht patak
parkrészlet
 a városfal
 Judenteich
 Kahnteich
 Festungsturm
 Festungsturm
 Festungsturm
 Kahnteich
 Festungsturm
 Judenteich
 Judenteich
az Abzucht patak

Vissza a főoldalra (katalógus)